Renée és Gus blogja

Újrakezdem a blogot. Ez az össze-vissza mindenes blog valahogy nem az én stílusom, mindig ki kellett találni, hogy miről legyen szó. De ha meg van adva egy téma, mindjárt könnyebb. Úgyhogy most elkezdem életem első - és remélem, egyetlen - daemian blogját.
Hogyan is fedeztem fel ezt az egészet? Hogy kezdtem? Maga a történet különös, és ha jobban belegondolok, annyi mindent lehetne változtatni, egész kis dolgokat, és ezektől a változtatásoktól talán minden máshogy alakul. De nem filozofálgatni ültem ide írni (mellesleg csak azért írok, mert unatkozom, szüleim meg osztálytalálkozón vannak) azzal úgyis mindig teleírom a naplómat.
Nem tudom, hanyadjára olvastam el az Úr sötét anyagai trilógiát, mikor az utolsó rész becsukása után felötlött bennem a kérdés: mi van, ha ez igaz valamilyen szinten? Ha léteznek daemonok, csak mi nem tudunk róla? Akkoriban nagy inga-mániás voltam, így az ingához fordultam. Így utólag megjegyezve, hülyeség volt, de ugyanakkor hasznos, mert ez indított el az úton. Megkérdeztem az ingát, és azt hozta ki, hogy igenis léteznek daemonok. Talán ha nemet mond, akkor nem keresek tovább, de lehet, hogy akkor is folytattam volna. Ezek után ember legyen a talpán, aki találni tud egy épkézláb daemonos oldalt. Az első probléma rögtön abból adódik, hogy magyar nyelven nincs (legalábbis addig nem volt, míg meg nem csináltam a Magyar Daemon Klubot -> vigszerena.szerverland.com) és az egyetlen, ami van, angol. Angoltudásomnak nem, de a Google fordítónak nagy hasznát vettem. Igaz, hogy egyetlen normális mondatot nem bírt kihozni, de sikerült kihámoznom a lényeget. De az oldal felfedezése kicsit bonyolultabb volt. Egy Arany iránytűvel foglalkozó oldalról jutottam oda; az első, ami szembetűnt, hogy angol, így azonnal lekapcsoltam. De napokig ott motoszkált a fejemben, míg végül visszamentem és elolvastam - és onnantól kezdve életfelfogásom 180 fokos fordulatot vett.
Nem telt sok időbe eldönteni, hogy csinálok egy magyar oldalt; tapasztalat híján azonban ez csaknem lehetetlennek bizonyult. Viszont volt angol oldalam, Google fordítóm és saját elmém, hogy összerakjam a mondatokat. Így született meg az MDK, az első és egyetlen magyar daemonos oldal. Saját tartalom a tapasztalatok van rajta, meg a klubtagok, de semmilyen angol oldaltól származó szöveget nem tüntettem fel sajátomnak, sőt, a főoldalon ki van írva, hogy másik oldalról fordítottam le az egészet. Az angol oldalon több van, mint amit én leírtam, de ezek nem leírandó témák, viszont érdekesek. Az MDK-t két nap alatt legépeltem, feltettem a szerverland-es tárhelyemre, és már futott is. Több barátnőmnek megmutattam, ők mind helyeselték az ötletet, és csakhamar daemianok lettek. Anyukám is azt mondta, hogy van benne valami, de pár hónapja kijelentette, hogy ez hülyeség. Ekkor eldöntöttem, hogy soha többé semmi ilyet nem mondok el neki, mert csak fájdalmat okoz azzal, hogy nem hisz, hanem simán kijelenti, hogy nem létezik. Az első negatív reakciót akkor kaptam, mikor MSN-en mutattam meg egy másik lánynak; jött a kérdés, hogy én ilyen skizofrén csaj vagyok? Azóta ezt a témát nem hoztam fel, mert tudom, hogy nem mindenki hisz, és tiszteletben tartom.
Azonban vannak hazug emberek is, akiket az internet világában szed össze az ember. Egy lánynak késlekedtem az adatlapja felrakásával, és bár minden nap a gép elé ültem, nem volt kedvem bekapcsolni a HTML szerkesztőt, aztán fel-FTPzni az átalakított oldalt. Erre kinevezett skizofrén minden pasival összefekvő nőnek (=egy szó, ami ezt jelenti, csúnya szó) Az ilyeneket nem kell felvenni; a rossz indulatú emberek ott támadnak, ahol tudnak. Egyébként ez a csaj állítólag daemian volt, hát ennyit erről.
De hogy végre magamról is beszéljek, ne csak az MDK-ról és hogy hogyan hoztam létre. Ez úgymond rólam szól, de olyan szinten, hogy leírom, mik történtek velem, hátha valaki más tud ebből tanulni, és így segíthetek az embereknek. Az inga hozta ki a Guardias nevet, mint a daemonom nevét. Az angol daemonos oldalon volt egy Parallax nevű daemon, Pax becenévvel. Kikövetkeztettem, hogy a két név úgy kapcsolódik, hogy az első két betű meg az utolsó. Így lett a Guardiasból Gus. Egyszerűbb, könnyebb, és valahogy... más. Nem tudom, már régóta ezt használjuk, úgyhogy úgy érzem, jobban illik rá, mint a hosszú neve. Az első beszélési kísérlet sikere az én konokságomon múlott. Április másodikát vagy harmadikát írtunk, ebben az évben. Akkor fedeztem fel az oldalt, és úgy gondoltam, elég nekem beszéléssel kezdeni. Így hát állandóan zargattam, hogy tetszik-e neki a Guardias név, addig, míg vissza nem szólt, hogy igen. Kérdeztem valami mást, már nem emlékszem, de csönd volt a vonal másik végén. Így hát két-három napig csak ezt kérdeztem, ő pedig mindig válaszolt, bár szerintem unta már a műsort. Először csak a rövidebb mondatait értettem meg, de sokat beszéltünk, és kb pár hónap múlva már hosszabb szövegekre is tudtam figyelni. Már teljesen hallom a hangját, mármint tisztán, és olyankor is megszólal, mikor nem kérdezem. Maga a gondolkodásmódom is megváltozott, például régebben mindig kitaláltam, mit akarok mondani, utána magamban vagy hangosan kimondtam. Ma már miközben gondolom mondom, mármint fejben.
Azonban nem számít, mennyire látod vagy hallod a daemonod, ha nem vagytok összeszokva. Igen, ez furának tűnhet, mert a daemon mindig is a részed volt, de valahogy nem vagytok teljesen egy hullámhosszon. Gondolj bele; még sose beszéltél vele, azért még meg kell szoknotok egymást. Az első pár hónap abból állt, hogy Gus mindenen viccelődött, csípős megjegyzéseket tett mindenre, később áttért az én cikizésemre, és martuk egymást állandóan. Ez abból állt, hogy ő beszólt hogy meilyen hülye vagyok ha elrontottam valamit, mire én egy határozott "Kuss!"-al reagáltam. Mondhatom, szép dolog, és a végén ő hagyta előbb abba (nálunk ember-dominancia van, de ismerek olyan párost is, ahol a daemon irányít; egyáltalán nem tartom problémának, vannak olyan emberek, akiket vezetni kell) Egyik este már csukott szemmel próbáltam aludni, mikor megszólalt, hogy miért nem fogadom el a segítségét. Akkoriban volt egy kis gond, idegileg egészen kész voltam, de akkor, erre az egyetlen kérdésre minden a helyére kattant. Ez kb egy hete volt, és azóta - csodák csodája - nem marjuk egymást.
Amilyen sikereket értem el a hallásban, annyira egyhelyben toporogtam látás terén. Talán kétszer sikerült látnom Gust, azóta se - ezt én csak mentális vakságnak neveztem el. Volt, mikor valami bekattant és akkor egy pillanatra láttam, de egyébként semmit nem haladtam.